Kréta: a legjobb húsz

Csak a tenger felől lehet megközelíteni, és a falak pontosan úgy emelkednek ki a vízből, ahogyan megépítették őket. Bent egy egész elhagyott utca: házak, templom, pékség, és az alagút, amelyen az érkezőket átvezették. 1957-ig lepratelep volt, vagyis emberöltőn belül, és a szigetet úgy hagyták, ahogy találták, nem rendezték emlékhellyé. Ettől üt igazán. Húsz-húsz perc hajóút egy türkiz csatornán át, utána ebéd Eloundában. Ezen a listán semmi más nem marad meg így az emberben. A talaj egyenetlen és árnyéktalan, és a hajóig ott maradtok, úgyhogy korán menjetek, és lassan járjátok be.

Működő kikötő, ami mellesleg gyönyörű: festett halászhajók a mólón, mögöttük vörös kupolás templom, pálmák, és tavernasor, ahol a halat kifogják, nem kiszállítják. Az öböl sekély és szinte mozdulatlan, ezért az egész helynek védett, nyugodt hangulata van. Erre az ebédre fog mindenki emlékezni, és innen indulnak a spinalongai hajók is, úgyhogy a kettő egyetlen ráérős nappá áll össze. Aki nem akarja körbejárni a szigetet, itt nagyon jól kivárhatja egy kávéval és a kilátással.

A harmadik legnagyobb palota, amit a minósziak építettek, sík terepen a tengerparton, néhány kilométerre a szállodától, és szinte senki nem megy oda. Megállhattok a központi udvaron, háttal a hegyeknek, szemben a tengerrel, és nagyjából egyedül lehettek. Ilyen mondatot Knósszoszról senki nem ír. Soha nem építették újjá, tehát amit láttok, az maga a dolog: raktárak a helyükön maradt óriási korsókkal, és a kernosz, az a kerek áldozati kő, amelynek peremébe mélyedéseket vájtak, és amit máig senki nem magyarázott meg meggyőzően. Nyitáskor menjetek: árnyék gyakorlatilag nincs.

A Voulismeni-tó a város közepén fekszik, hatvan-egynéhány méter mélyen, kávézókkal körülvéve, és rövid, kivájt csatorna köti a kikötőhöz, úgyhogy a kávé mellől az egyik oldalon mozdulatlan zöld vizet, a másikon halászhajókat néztek. Sokáig feneketlennek tartották, és a hozzá tapadó történetek azóta sem tűntek el egészen. A körülötte lévő város a partvidék legkönnyebben bejárható települése, valódi vízparttal, nem üdülőnegyeddel, és semmit nem kér tőletek: nincs látnivaló, nincs jegy, nincs menetrend. Busszal is elérhető, ha nem akartok taxizni.

Itt vannak igazából a minósziak. A freskók itt vannak, nem a helyszíneken: a delfinek, a bikaugrók, a kék majmok. És itt vannak a kígyós istennők, a faragott kő bikafejek, az arany méhfüggő, meg a phaisztoszi korong, amelyet olyan nyomott írásjelek borítanak, amiket máig senki nem olvasott el. Európa egyik nagy gyűjteménye, körülbelül két óra, és ez az egyetlen hely, ahol a sziget négyezer éve nem rom marad, hanem emberekké válik, akik dolgokat készítettek. Légkondicionált, tele padokkal, és pár lépésre az óvárosi ebédtől.

Komoly tengerkutató intézet, amely mellesleg beengedi a közönséget, és sokkal jobb, mint amire az "akvárium" szó felkészít. Hatvan medencényi földközi-tengeri faj, köztük egy nagy, nyitott medence, ahol cápák és ráják úsznak el szemmagasságban, és ahol sokkal tovább ácsorogtok majd, mint terveztétek. Ugyanaz a tenger, amelyben egész héten úsztok, és pontosan ez a lényeg: úgy jöttök ki, hogy felismertek dolgokat. Hűvös, sík, tele padokkal, körülbelül két óra, és ez a kézenfekvő válasz a hét végi szeles napra.

Mochos olajfaligetek és szőlők katlanjában fekszik Malia fölött: középkori sikátorszövevény, amely platánárnyékos főtérre nyílik, ahol a tavernák a fa alá teszik ki az asztalokat, és az este jóval hűvösebb, mint amit odalent hagytatok. Vacsorára menjetek, ne ebédre, mert az alkonyi felkanyarodásnál az egész öböl ott fekszik alattatok, ahogy kigyúlnak a fények. Ez az egyetlen program a listán, amely sötétedés után jobb, és húsz percre van.

Keskeny, sziklába vágott öböl, olyan mozdulatlan és tiszta, hogy magában a kikötőben fürdenek az emberek, pár méterre a kikötött halászhajóktól, a tavernák pedig közvetlenül a peremére épültek. Tizenöt percre a szállodától, és mintha egy másik évtizedben lenne: se bulinegyed, se zaj, csak egy falu, amelynek történetesen a partvidék egyik legszebb kis kikötője jutott. Menjetek egy hosszú ebédre, utána fürödjetek a szikláról, és jöjjetek vissza. Az egyik legkevésbé megerőltető és egyben legkedvesebb pont a listán.

Egyetlen ember építette évtizedeken át a hersonissosi tengerparton: kőház, úgy berendezve, ahogy akkor lett volna, szélmalom, olajprés, borprés, pásztorszállás, és fűszer- meg gyümölcsöskertek, amelyeket meg lehet szagolni és kóstolni. Az egész hely azon az elven működik, hogy a dolgokat fogni kell, nem táblát olvasni róluk, és ettől sokkal elevenebb, mint amire egy néprajzi múzeum jogosult lenne. Körülbelül két óra, sík terep, a kertek árnyékában, és többet mond el arról, hogyan élt valójában ez a sziget, mint bármelyik palota.

A fa miatt érdemes menni: olyan öreg és akkora platán, hogy több embernek kell kitárt karral összeérnie a törzse körül, és ott áll a falusi forrás fölött, ahol a víz máig hidegen folyik a velencei kővályúkba. A tavernák az árnyékába teszik ki az asztalokat, a helyi rendelés pedig a szarikopita: csigába tekert sajtos pite, kisütve, mézzel meglocsolva. Rövid megálló, nem egész nap, és természetesen összeköthető Mochosszal ugyanazon a felvezető úton, vagy a mögötte fekvő Lasszíthi-fennsíkkal.

Egy óra szerpentin, és olyan helyre értek ki, amely mintha egy másik országhoz tartozna: tökéletesen sík, 850 méteren fekvő szántóföld-katlan, körben hegyekkel, a peremén elszórt falvakkal. Évezredek óta megszakítás nélkül művelik, és az öntözőszélmalmok fehér vitorlái, egykor több ezer, ma jóval kevesebb, adják azt a Kréta-képet, amely minden plakátra felkerül. Érezhetően hűvösebb, mint a part, ami augusztusban önmagában is elég indok. Az ár az út: oda-vissza egy-egy óra kanyar.

Kis, háromhajós templom ciprusok alatt a Kritsába vezető úton, belül a 13. és 14. században padlótól a boltozatig kifestve, és soha nem meszelték le. Minden felület borítva: Krisztus élete, egy zsúfolt Utolsó Ítélet, és egy ritka Szent Ferenc-ábrázolás, aminek semmi keresnivalója egy görögkeleti templomban, és pontosan ettől lesz érdekes a hely. Húsz perc megnézni, és azon terek közé tartozik, amelyekre évekig emlékszik az ember. Maga Kritsa valamivel feljebb van, igazi hegyi falu, a szövéséről ismert, és jó hely utána ebédelni.

Az Iráklion alatti szőlőkben nagyjából négyezer éve készítenek bort, és az az érdekes benne, hogy olyan fajtákból, amelyeket Görögországon kívül szinte senki nem ivott: fehérben Vidiano és Vilana, vörösben Kotsifali és Liatiko. Peza és Archanes környékén több birtok tart kóstolót, és végigvezetnek a pincén. Maga Archanes falu utcáról utcára újult meg, ma Kréta egyik legszebbje, a főterét mintha hosszú ebédre tervezték volna. Fél nap, egy sofőr, és gyakorlatilag semmi gyaloglás.

Tíz perc nyugatra, és lényegesen sokszínűbb, mint Malia: hosszú tengerparti sétány, kis kikötő kivilágított hajókkal, és annyi étterem meg bár, hogy válogatni lehet, nem beérni. A vízparton római halmedencék vannak a sziklába vájva, könnyű elmenni mellettük, de érdemes megkeresni. Ha egyetlen estét töltötök a szállodán kívül, ez legyen az, és elég közel van ahhoz, hogy bármikor haza lehessen jönni tervezgetés nélkül.

Malia hírneve néhány konkrét utcához tartozik a strand közelében. Menjetek inkább beljebb és fölfelé, és megtaláljátok azt a falut, amelyből azok az utcák kinőttek: szűk, meszelt sikátorok, bougainvillea a kapuk fölött, öregemberek a kafeníon előtt, és hatasztalos tavernák angol étlap nélkül. Tíz percre van, és senki nem akar eladni semmit. Megér egy estét, elfogadva, hogy közben kifizettétek azt a vacsorát, amit nem esztek meg.

Maliának és Hersonissosnak is megvan a maga híre; a köztük lévő partnak semmilyen, és pont ez benne a jó. Stalis hosszú, sekély homokív, ahol a víz jó darabig derékig ér, mögötte ráérős tavernasor, és egyik szomszéd hangereje sincs meg. Ez a kézenfekvő tájváltás olyan napra, amikor senki nem akar semmit megszervezni: nyolc perc taxival, vagy séta a homokon, ha elég hűvös a reggel.

Milatos néhány taverna egy kavicsos parton, ahol a halat a hajóról viszik be, és az ebéd annyi ideig tart, amennyit hagytok neki. A falu fölött köves ösvény vezet nagyjából tíz perc alatt egy nagy barlanghoz, ahol az 1823-as felkelés idején több száz falusi keresett menedéket, és ahol ostrom után megölték őket. Ma kis kápolna és csontkamra van bent. Csendes, komoly hely, tíz perc sétára egy nagyon jó ebédtől, és ezt a párosítást Kréta csinálja a legjobban.

Ezerkétszáz helyiség, trónterem a helyén maradt gipszülőkével, lefelé keskenyedő vörös oszlopok, és a labirintus, amelyre a Minótaurusz-történet épült. Ez a legnagyobb, amit a minósziak hátrahagytak, és megvan az oka, hogy mindenki odamegy. A bökkenő Sir Arthur Evans, aki egy évszázada nagy részeket épített újjá betonból aszerint, ahogy szerinte kinézhetett, és az eredményről máig nincs egyetértés: ez a lista leggyengébben értékelt eleme. Augusztusban ráadásul forró, árnyéktalan, egyenetlen és nagyon zsúfolt. Ha mentek, nyitáskor menjetek, és vigyetek idegenvezetőt, mert nélküle sok minden csak beton.

A Lasszíthi-fennsík peremén, valamivel ezer méter fölött, az a barlang, ahol a monda szerint Rheia elrejtette a csecsemő Zeuszt az apja elől. Több mint egy évezreden át hordtak ide áldozati ajándékokat, és a régészet valódi kultuszhelyként igazolja a történetet. Négyszáz lépcső vezet le egy cseppköves terembe, egy mozdulatlan fekete tó köré. Valóban lenyűgöző, és messze ez a lista legnehezebb pontja: meredek tizenöt perces kaptató a bejáratig, aztán azok a lépcsők, simára koptatva és gyakran nedvesen. A felkapaszkodáshoz szamár is bérelhető. Rossz térddel nem való.

A huszadik pont nem egy hely. Öt nap alatt két-három program a terv, ami legalább két teljesen üres napot hagy, és rendszerint pont azokat meséli el utólag az ember. A tenger augusztusban a legmelegebb az egész évben, négy medence és egy saját partszakasz közvetlenül lent van, a vacsorát megfőzik, és mindezt nem kell kiérdemelni. Ha feltámad az északi szél és a strand hullámos lesz, az a délután az akváriumé.